A Kastély múltja


A Zempléni hegyektől körülölelve, a Tolcsva patak keskeny völgyében három kis település található, Óhuta, Középhuta és Újhuta, melyek mindössze 2-3 kilométer távolságra vannak egymástól és Háromhutát alkotják.

A település neve általánosan ismertté a történeti értékéről, a II. Rákóczi Ferenc által alapított üveghutákról lett, amelynek termékei múzeumok féltve őrzött kincsei, s máig keresettek gyűjtők körében. Kristálykarikát, poharat, használati üveget, később díszüveget is gyártottak. Az első üveghuta 1698-ban kezdte meg működését a mai Óhután, az utolsó 1916-ig működött.

 

A hosszan elnyúló völgyben, a település szerkezetéhez illeszkedve, a házak rendjében építhette fel a mai kastély elődjeként, a kisebb méretű vadász-erdészházat Bretzenheim Ferdinánd herceg. Az Országos Levéltárban őrzött XVIII. századi helyszínrajz igazolja a földszintes, kőkeretes ablakokkal ellátott erdészház voltát.

 

Waldbott Frigyes tolcsvai nagybirtokos tulajdonába 1855 után került a terület, aki az 1880-as években építette a ma is látható vadászkastély elődjét. A családi feljegyzések szerint: „egy kis erdészházat épített át, saját tervei alapján.”

A kétszintes L alaprajzú épület, a déli főhomlokzat sarkain kiugró zárt erkéllyel, rajtuk toronnyal, keleti szárnya az úttal párhuzamosan épült. Fehérre festve, zöld zsalugáterekkel, vörös tégla cseréppel állt a Hutai erdők szélén.  Egy 1908-as fotó szerint már megépült a középső torony napórával, később az egyoszlopos két íves árkádos-tornác, illetve a keleti részen a szárnyhoz épített kápolna. A kastélybelsőt széles folyosó, színes középmintás mozaikpadló, német barokk bútorok jellemezték, a falakon agancsok, trófeák, gyertyás csillárok, falikarok.  A kastélykertben halas tó, szórt kavicsos utak, sétányok, jobbról-balról erdő.

 

A településen vagy környékben élő idősek, adatközlők ma is szívesen mesélnek a kastély történetéről, átalakulásairól, szép és szomorú napjairól. Az újhutai vadászkastély a II. világháborút követő államosítás után több tulajdonos kezelésében is állt. Ipari tanulók üdültetése, SZOT Üdülő, privatizáció, majd 2011-ben a Fémalk Zrt. tulajdona lett.

A mai tulajdonos az eredeti állapot visszaállítását és megőrzését éppúgy célul tűzte ki, mint az új pihenő funkciók kialakítását. A vadászkastély megújítása kivételes múltidézés és jövőépítés a Zempléni hegyek ölében.

 

Jósvainé Dr. Dankó Katalin kutatása alapján

 

Sárospatak, 2018. február 26.